CSSP-E-NEPTANC-MO-2019-0332

logó1  emmi logo szines 1

 

A Tavaszi Hérics Tánccsoport 2012 óta működik Kelebián. Ez idő alatt számos fellépést vállalt nemcsak kelebiai rendezvényeken, hanem a szomszédos településeken, sőt vajdasági testvértelepüléseinken is. Működésük alatt több koreográfiát készítettek, többek között moldvai, szatmári, rábaközi, szilágysági táncokat mutattak, már be, a legújabb koreográfiáik bácskai illetve felcsíki táncokhoz köthető. Ezidáig minden fellépőruhájukat saját költségen készíttették el, de néhányan a csoportból  saját részre is varrnak viseleteket.

20200621 162832

A Csoóri Sándor program keretében kapott 500.000 forint támogatást igyekeztünk a leghasznosabban elkölteni, így felmértük, kinek, milyen eszközök, viseletek hiányoznak a már meglévő koreográfiákhoz. Illetve, hogy milyen viseletekre lesz szükség a készülő koreográfiákhoz.  A Csoóri Sándor program most nagy segítséget nyújtott a tánccsoportnak, hiszen segítségével sikerült a táncosoknak lábra készíttetni csizmákat, és karaktercipőket.

A pályázatból így 3 pár férficsizmát, és 4 pár női karaktercipőt sikerült beszerezni.

20200802 080209

20200810 124708

20201001 182344

A támogatás többi részét viseletek készíttetéséhez szükséges anyagok, kiegészítők beszerzésére fordítottuk. A viseletek varratását saját költségen fedezzük. A megvásárolt anyagokból a lányoknak a legújabb bácskai koreográfiához készíttetünk viseletet oly módon, hogy dél-alföldi táncokhoz is használni tudják. Ezen kívül a lányoknak vásároltunk pamutvászon anyagokat, melyből próbaszoknyát készítettünk, amit már több fellépés során láthattunk rajtuk.

A férfiaknak a már említett 3 pár csizmát, egy kalapot, 3 csizmanadrágot, 2 mellényt vásároltunk, valamint fehér posztó anyagot, melyből székely harisnyát fogunk készíttetni erdélyi táncokhoz.

A sikeres táncház projektünk eredményekén egy gyermekcsoportot indítottunk a tavalyi év folyamán, és a megmaradt anyagokbók nekik szándékozunk fellépőruhákat varratni. A beszámolóhoz csatoljuk a beszerzett anyagok, és beszerzett, és elkészült viseletek képét.

120934899 3493940400673407 2702290295415953445 n

170978059 459065192077058 3424524266435983829 n  171783599 1487814171571184 5084157907292866393 n  

173473818 3047240562267419 8857393079002772403 n

173613838 483174646154348 1441527019928111135 n