Kormányhivatal 30.


B
ÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
SAJTÓKÖZLEMÉNY

HŐSÉGRIASZTÁS!

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Dr. Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint az Országos Közegészségügyi Központ – összes tényező számbavétele alapján készített – szakmai ajánlásait figyelembe véve az ország egész területére vonatkozóan 2015. július 17-én 00.00 órától 2015. július 20-án 16.00 óráig 3. fokú hőségriasztást adott ki.

Az alábbiakban Kormányhivatalunk Népegészségügyi Főosztályának fontosabb ajánlásait ismerhetik meg a hőség elleni védekezés céljából:

Egyszerű óvintézkedésekkel sokat tehetünk azért, hogy a kockázatokat csökkentsük A globális felmelegedés, a klímaváltozás következtében a hőséghullámok számának növekedésével kell számolni.

A napi átlaghőmérséklet 5 °C-os emelkedése:

  • • 10%-al növeli az összes halálok miatti halálozás kockázatát
  • • 12%-al a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát
  • • 15%-al a szívpanaszok és „általános rosszullét” miatti sürgősségi mentőhívások számát.

Ahogyan emelkedik a hőmérséklet, úgy nő szervezetünk terhelése. A szervezet hőszabályozó képességét az életkor, a testsúly, a fizikai erőnlét, az egészségi állapot, a táplálkozás és gyógyszerszedés is befolyásolja. Ezért fontos, hogy alkalmazkodjunk a meleg, forró napokhoz.

  • • Zuhanyozzunk langyos vagy hideg vízzel, naponta akár többször is;
  • • érdemes ventillátort használni, 1-2 órát légkondicionált helyiségben tölteni;
  • • a déli órákat lehetőség szerint töltsük zárt helyen, sötétített helyiségben;
  • • fogyasszunk vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a leves;
  • • ne fogyasszunk kávét, alkoholos italt, cukros, illetve szénsavas üdítőt;
  • • a szabadban érdemes széles karimájú kalapot, napszemüveget viselni;
  • • hordjunk világos színű, bő szabású, pamut öltözetet;
  • • használjunk bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet;
  • • a csecsemőket, kisgyermekeket árnyékban levegőztessük, ne sétáltassunk a hőségben kisbabát;
  • • sose hagyjunk gyermeket, állatokat (kutyát) zárt, szellőzés nélküli parkoló autóban.

Tanácsok hőség esetén várandós anyukáknak, kisgyermekes szülőknek

A nyári kánikula mindenki számára olyan időjárási környezetet teremt, mintha mediterrán, vagy szubtrópusi, trópusi vidékre utazna! Ezért életmódunkat ehhez kell igazítanunk, hogy csökkentsük a kellemetlen közérzetet, elkerüljük a rosszullétet. egészségre veszélyes, károsító hatásokat. Különösen érzékenyek és védelemre szorulnak ilyenkor a várandós és szoptató anyák és a csecsemőik.

A magas hőmérséklet fokozott védekezésre készteti a szervezetet, hogy hőegyensúlyunkat megtartsuk: izzadunk, ezáltal folyadékot veszítünk, fokozódik a szomjúságérzetünk, szaporábbá válhat szívverésünk, légzésünk. Vérellátásunk romlik az erek kitágulása miatt, amit szédülés, gyengeségérzés, fáradékonyság jelez. Komolyabb esetben fejfájás, esetleg légszomj vagy remegés, ájulásérzés léphet fel. A legfontosabb, hogy előzzük meg a túlhevülést és folyadékvesztést!

A túlhevülés megelőzése: Lehetőleg ne tartózkodjunk a szabadban 10.00 és 16.00 óra között. Amennyiben ez mégis elkerülhetetlen, akkor keressünk árnyas, szellős helyet pl. park, kert, kerüljük a zsúfolt tereket. A lakásban legalább a pihenésre használt helyiséget sötétítsük el függönnyel, jobb, ha nappal zárjuk az ablakokat. A klímaberendezésre sokan érzékenyek - különösen vigyázni kell a csecsemőkre. A készülékeket ezért mértékkel használjuk, a külső hőmérsékletnél csak 4-5°C-kal alacsonyabbra beállítva. Hűtsük, frissítsük a testünket, a gyermekek testét naponta többször is nedves törléssel, esetleg lemosással, zuhannyal. Nedvesítsük be nyugodtan hajunkat, gyerekeknél bátran vizezzük be az arcukat és a hajukat is. Így a hűtés hatásfokát akár 30%-kal növelhetjük.

Öltözködés: Öltözetünk legyen szellős, természetes anyagú, laza, világos, és takarja a bőrfelületet! Védjük a fejünket, szemünket, bőrünket! Viseljünk világos, szellős kalapot (lehetőleg szemellenzőset) kendőt vagy használjunk napernyőt. Különösen fontos ezeket a tanácsokat a csecsemők, kisdedek esetében betartani, hiszen nekik kevés a hajuk és a vékony koponyacsontok miatt fokozott veszélynek vannak kitéve!

Napozás, strandolás, mozgás: Semmiképpen ne napozzunk, vagy napoztassuk a gyermekeket 10.00 és 16.00 óra között. Várandós anyák óvják a magzatot is az erős sugárzástó, napozáskor fedjék le a hasukon a méh területét!

Táplálkozás, folyadékfogyasztás: Az izzadással távozó folyadékot, ásványi sókat pótolni kell. Az étkezésben, tanácsos előnyben részesíteni a könnyű ételeket, salátákat, gyümölcsöket, alkohol-, cukor- és szénsavmentes italokat. A melegben kellemes üdítő a langyos citromos tea.

Nem kell megijedni, ha a gyerekek étvágya csökken a melegben, fontos, hogy folyadékot bőségesen fogyasszanak. Kiemelt figyelmet kell fordítani a szoptatós anyáknál a megfelelő folyadékpótlásra, mivel ők a szoptatással biztosítják a gyermekük folyadékigényét is.

Amennyiben előzőekben megadott tanácsokat betartása mellett - egyéni érzékenységtől, adottságoktól függően – mégiscsak fellépnek kellemetlen tünetek, panaszok, nagyon fontos, hogy ilyenkor a kismama, a szoptatós anyuka kérdéseit, panaszait beszélje meg saját, illetve a gyermeke háziorvosával, házi gyermekorvosával, védőnőjével!

További, a témával kapcsolatos információk megtalálhatók: https://www.antsz.hu/felso_menu/lakossagi_tajekoztatas/kozegeszsegugy/kornyezet_egeszsegugy/hoseghullam

Forrás: ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)

 

Kormányhivatal 29.


B
ÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
SAJTÓKÖZLEMÉNY

FELHÍVÁS

Kibővült a hadigondozotti ellátásra jogosultak köre

Az Országgyűlés elfogadta a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/4972. számú törvényjavaslatot.

A törvénymódosítás - kibővítve az eddigi jogosultak körét - támogatást kíván nyújtani a második világháborúban elesett, eltűnt és hadifogságban elhunyt katonák és munkaszolgálatosok özvegyeinek és árváinak, illetve mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától, és attól, hogy a II. világháborút lezáró Párizsi Békeszerződés következtében más ország állampolgárává vált.

A törvénymódosítás megnyitja a hadigondozotti jogosultságot azon magyar állampolgárok - volt hadiárvák, volt hadigyámoltak és volt hadigondozott családtagok – számára is, akiket 1949. január 1-jét megelőzően nyilvántartásba vettek, azonban pénzellátását nagykorúvá válása miatt, vagy 1949-ben politikai okból megszüntették, kérelmét elutasították, vagy kérelmét politikai okból elő sem terjesztette.

Azon hadiözvegyek is a gondozottak körébe kerülnek, akiknek férje Magyarországról vonult be, de – lakhelyváltozás nélkül – jelenleg más állam polgára.

A járadék megegyezik a hadigondozotti ellátásra jogosultak havi rendszeres járadékának összegével, mely az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 30%-a.

A rendszeres havi járandóságot igényelni lehet a kérelmező lakóhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában – a Kiskunhalasi Járásban a Hatósági és Gyámügyi Osztályon, Kiskunhalas, Köztársaság u. 1. szám, vagy a Kormányablakban, Kiskunhalas Szilády Áron u. 19. szám alatt –, külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatalánál.

Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú szolgálati, katonai, kórházi iratokkal és hatósági igazolásokkal, ezek hiányában más hitelt érdemlő módon kell igazolni. A járási hivatal a kérelemről határozattal dönt, amelynek alapján a kérelmező lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal fogja a járadékot folyósítani, vagy a nyugdíjjal együtt, vagy ennek hiányában önállóan.


(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)

Kormányhivatal 28.


B
ÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
SAJTÓKÖZLEMÉNY

TŰZGYÚJTÁSI TILALOM!

Tűzgyújtási tilalom elrendelésére került sor a Bács-Kiskun megyeterületén

Tilos tüzet gyújtani 2015. július 4-től a Bács-Kiskun megyeterületén fekvő erdőkben és fásításokon, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területeken kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag és gazégetést is!

A hirtelen nappali felmelegedés és a csapadékmentes, száraz időjárás miatt a megye erdőterületein és annak környezetében – különösen a parlag- és legelő területekkel határos erdőkben, valamint a fenyvesekben - fokozott tűzveszély alakult ki, ezért a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal átmeneti időre általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.

Az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók, a közúton és vasúton utazók által eldobott égő cigarettacsikk és dohánynemű fokozott tűzveszéllyel jár, mivel a kiszáradt lágyszárú növényzet és erdei avar a jelenlegi időjárási körülmények között rendkívül gyúlékony és erdei vagy mezőgazdasági területeken közvetlen tűzeset forrása lehet.

Felhívjuk a közúton és vasúton utazókat, az erdőben kirándulókat, a mezőgazdasági területeken dolgozókat, hogy égő cigaretta csikket és dohányneműt ne dobjanak el, azt minden esetben oltsák el.

A tűzgyújtási tilalom elrendelése súlyos kárral fenyegető helyzetet, illetve a tűz káros következményeinek megelőzését szolgálja.

Aki a tűzgyújtási tilalomra vonatkozó rendelkezéseket megszegi, százezer forintig terjedő erdővédelmi bírsággal sújtható.

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)

Kormányhivatal 27.


B
ÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Felhívás parlagfű elleni védekezésre

Az egészséghez való alapjog és az egészséges környezet biztosítása érdekében közös cél, hogy a parlagfű elszaporodását és terjedését allergén pollentermelése miatt megakadályozzuk. A parlagfű Magyarországon, a legnagyobb területen előforduló és legelterjedtebb gyomnövény, melynek egészségügyi és gazdasági károsító hatása rendkívül jelentős.

 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4) bekezdése értelmében:

„A földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.”

A hatályos jogszabályok szerint: belterületen a jegyző, a település külterületén a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 2015. június 30. napját követően, köteles hatósági eljárást indítani azon földhasználókkal szemben, akik elmulasztották a védekezési kötelezettségüket teljesíteni.

Amennyiben megállapítást nyer a védekezési kötelezettség elmulasztása, ú.n. "közérdekű védekezést" kell elrendelni, mely azt jelenti, hogy a hatóság vagy az önkormányzat által megbízott vállalkozó az ingatlantulajdonos hozzájárulása és előzetes értesítése nélkül is jogosult a szükséges parlagfű- mentesítési munkálatokat elvégezni. A mentesítés, valamint az eljárás egyes költségei az ingatlan használóját terhelik.

A védekezési kötelezettség elmulasztása esetén – az eljáráshoz kapcsolódóan - a hatóság nem mérlegelhet, növényvédelmi bírságot kell kiszabni a fertőzött terület nagysága, fertőzöttségének mértéke figyelembevételével, melynek összege 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet.

Mivel az előírások szigorúak, és a védekezési kötelezettség megszegése esetén a rendkívül súlyos jogkövetkezményeket, előzetes értesítés nélkül alkalmazni kell, ezért kérjük az ingatlantulajdonosokat, illetve földhasználókat, hogy különösen nagy figyelmet fordítsanak a parlagfű- mentesítésre vonatkozó kötelezettségük teljesítésére.

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)

Kormányhivatal 26.


B
ÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Állami rezsicsökkentéssel kapcsolatos felmérés

A Kormány célul tűzte ki az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentést. A tízmilliárd forint összegű állami rezsicsökkentést az állampolgárok véleményének és javaslatainak felhasználásával kívánja megvalósítani.

Ennek érdekében a Kormány az állampolgárok és vállalkozások bevonásával konzultációt kezdeményez. A konzultációban részt vevők számos hatósági eljárással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj és illeték megszüntetésével összefüggésben kifejthetik véleményüket, továbbá javaslatot tehetnek egy-egy további, általuk fontosnak tartott hatósági eljárás díjmentessé tételére.

A konzultáció keretében az állampolgárok és a vállalkozások számára külön kérdőív kerül összeállításra, melyek kitöltése önkéntes és anonim.

Az állampolgároknak a kérdőívek kitöltésére 2015. június 5-től 2015. augusztus 6-ig van lehetőségük interneten keresztül vagy papír alapon.

Az internetalapú konzultáció során a kérdőív kitölthető a www.kormanyhivatal.hu honlapon keresztül. Az online kérdőívek kitöltésére 2015. augusztus 6-án 24.00 óráig nyílik lehetőség.

A papír alapú nyomtatványokat megtalálják a Kormányhivatal minden ügyfélszolgálati helyiségében.

A kitöltött kérdőíveket lehetőségük van a helyszínen kihelyezett gyűjtőládában leadni.

Emellett a települési ügysegéd a településeken tartott ügyfélfogadása során kérdőívet biztosít az állampolgárok számára és gondoskodik arról, hogy a kitöltött kérdőíveket eljuttassa a Járási Hivatalhoz.

 

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)

Kormányhivatal 25.


B
ÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Változtak a mák termesztésével és forgalomba hozatalával kapcsolatos szabályok

Az étkezési mák kereskedelmi céllal történő termesztése esetén területnagyságtól függetlenül a termesztő köteles a föld fekvése szerinti illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóság részére a rendeletben szabályozott következő adatokról (természetes személy személyazonosító adatai és lakcíme, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet megnevezése, székhelye, adószáma, a képviseletét ellátó személy családi és utóneve, lakcíme, valamint a képviselet jogcíme, a vetett termőterület nagysága, helye, helyrajzi száma, vagy fizikai blokk és parcella száma, a termesztett fajta neve, vetőmag fémzár száma és mennyisége,) bejelentést tenni. Az őszi vetésű étkezési mák bejelentési határideje a vetési évben november 30-a, a tavaszi vetésű étkezési mák esetében a vetési évben április 30-a. A termesztő köteles őszi vetésű étkezési mák kipusztulása esetén a föld fekvése szerint illetékes földművelésügyi igazgatóságnak a vetést követő év április 30-ig bejelenteni a kipusztulással érintett terület azonosítóit (település neve, földrészlet helyrajzi száma, alrészlet megjelölése, fizikai blokk és parcella azonosító), nagyságát, valamint a kipusztult állomány fajtáját.

A betakarítást követően az étkezési mák termesztője köteles tárgyév szeptember 30-ig az illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságnak bejelenteni a mákszalma és a betakarított mákmag mennyiségét. A mákszalma megsemmisítéséről a termesztőnek nyilvántartást kell vezetni.

Az étkezési mák termesztőnek a bejelentésről valamint a bejelentett mákmag mennyiségéről az illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága igazolást állít ki. Az étkezési mák kizárólag  ezen igazolás birtokában hozható forgalomba. A termesztő köteles az étkezési mákot továbbforgalmazó személynek az igazolást bemutatni. Az igazolás számát az étkezési mák forgalomba hozatala során a kereskedelmi dokumentumoknak tartalmaznia kell.

Az illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága a termesztő költségére elrendelheti az étkezési máktábla talajba forgatással történő megsemmisítését, amennyiben az étkezési mák termesztése a rendelet alapján bejelentési kötelezettség alá tartozik és a termesztő a bejelentési kötelezettségének határidőre nem tett eleget, illetve azt legkésőbb a mák virágzásának befejezését megelőző tizenöt napig nem pótolta, vagy a termesztő valótlan adatokat jelentett be.

A földművelésügyi igazgatóság, valamint a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága ellenőrzi a forgalomba hozott étkezési mák igazolásának meglétét. Amennyiben a termesztő igazolás nélkül hozza forgalomba az étkezési mákot, a földművelésügyi igazgatóság vagy az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság az étkezési mákot lefoglalja és elrendeli a termesztő költségén való megsemmisítését.

A bejelentéshez szükséges formanyomtatványok letölthetőek a NÉBIH honlapjáról. (www.nebih.gov.hu)

További információért forduljon az illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságához. (tel.: 76/513-600, fax.: 76/513-627, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

 

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)